1. fejezet

Üdv! :) Meghoztam az első reszt, melyben történik is valami :o És ezennel hivatalosan elkezdődik a sztori. Bár itt még csak szó van a Sweet Amoris-ról... Majd talán a 3. részben kerül oda. Na de ki is? ^^" Merthogy a nevét még mindig nem tudjuk - max. akik utánanéztek a Szereplők oldalon.
Ez a fejezet egy kicsit rövid lett, ezért bocsánat, és ígérem, a többi már hosszabb lesz. ._.
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

Már legalább két hónapja ott voltam a Mannyn-házban, de szó szerint. Ki sem mozdultam a lakásból, mégha netelvonással is fenyegettek. De szerencsére csak fenyegettek, tettlegességig nem fajult a dolog. 
A húgom persze hamar fölfedezte a környéket. Állítása szerint az utca végén lakik egy nagyon helyes fiú, valami Anton, azt hiszem. Sokszor beszélnek és már telefonszámot is cseréltek. Azt mondja, tetszik neki. De mielőtt azt hinnétek, eltalálta őt Amor nyila, kiábrándítalak benneteket. Nora mindig is ilyen volt. Meglátott egy helyes fiút, és máris tervezgette vele a jövőjét. Két hosszabb kapcsolata volt már, de egyik sem tartott tovább két hónapnál. Szerencsére Norat szép külsővel áldotta meg a sors, hosszú, dús barna haja volt, zöld szeme, szép arcformája. Tökéletes alakja volt, bár még csak 14 éves. A stílusérzéke is már kicsi korában megmutatkozott. Szóval nem csinál totális hülyét magából.

Én pont az ellenkezője vagyok a húgomnak. Itt vagyok, 16 évesen, barna hajjal, szürke szemmel, a sok édesség miatt kissé testesebben, műlábbal. Az általános iskolában mindenki utált, mert visszahúzódó voltam. A gimiben sem volt ez másként, bár ott legalább levegőnek néztek... Sosem volt se lány, se fiú barátom. Nyugodtan mondhatom, hogy antiszociális vagyok.

Aznap augusztus vége volt. A nevelőszüleim teljesen be voltak zsongva, hogy hamarosan megismerjük az új sulinkat, viszont a lelkesedés csak Norára ragadt át. Az első számú reakciója körülbelül ez volt: "remélem, lesz ott pár helyes pasi!" 
Ebéd után Fiona megkért, hogy segítsek neki mosogatni. Készségesen pakoltam össze az asztalon maradt tányérokat, evőeszközöket, és kivittem a konyhába valamennyit. Éreztem, hogy beszélni akar velem. 

- Hogy vagy? - kérdezte, mire én értetlenül néztem rá. - A szüleid miatt kérdezem. 

- Ja, persze - lesütöttem a szemem. - Köszönöm, megvagyok.

- Az jó. Mert szeretnem, ha ma délután eljönnél velem bevásárolni - vágott keményen a közepébe. 

- Szó sem lehet róla! - makacskodtam, az összhatás kedvéért meg a kezemet is feltartottam. 

- Soyu, amióta itt vagy nálunk, az orrodat sem dugtad ki a lakásból. Ez az egészségedre is káros. 

- Így sem vagyok teljesen egészséges, és nem hiányzik, hogy emellett minden ember megbámuljon. 

- És mi lesz az iskolában? Hogy fogod te ott kezelni a helyzetet, ha nem tartasz előtte egy próbát?

- Majd megoldom valahogyan. 

- Soyu, ma kijössz velem. Vita nincs!
Fionának már közel két teljes hónapja folyamatosan hálás voltam, egyrészt azért, hogy eddig tolerálta a melankóliámat, másrészt mert befogadott minket, és nem kellett egy árvaházba mennünk. Most viszont haragudtam, mert még nem éreztem magamat elég felkészültnek ahhoz, hogy szembenézzek a külvilággal. 

Negyed háromkor Fiona szólt, hogy ideje készülődni. Felálltam a laptopomtól, amin éppen a fényképeimet rendezgettem. Benéztem a ruhásszekrényembe. Hát, katasztrófa volt, amit ott találtam. Eddig észre sem vettem, hogy egy darab utcaképes ruhám sincs (talán azért, mert nem voltam kint régóta), ígyhát kétségbeesetten letrappoltam a lépcsőn. 

- Fiona! Nincs ruhám - támadtam le szegény nevelőanyámat, aki csak pislogni tudott. 

- Tele van a szekrényed, nem? 

- De azok borzalmasak.

- Oh - mosolyodott el -, értem. Ha gondolod, benézhetünk egy butikba.

- De mit vegyek fel? - toporzékoltam.

- Kérdezd meg a húgodat - ajánlotta, én meg szó nélkül sprinteltem fel a lépcsőn; mint a gyalogkakukk.

- Nora, van ruhád? - estem be édeskedves húgocskám szobájának ajtaján. Nem csodálom, hogy furán nézett rám.

- Van - nyögte ki végül, bizonytalanul.

- Akkor segíts! - toporzékoltam, egyre hisztisebben. - Nincs egy darab ruhám, amit fölvehetnék, és el kell mennem Fionával vásárolni. 

- Wow - esett le az álla. Nem csodálom. Én és a külvilág...!